2014. február 16., vasárnap

most jól

huh, hol is kezdjem. az utóbbi néhány évben időnként szükségét éreztem, hogy blogoljak, mert voltak dolgok amiket nem mondhattam el senkinek, aztán azon kaptam magam, hogy blogba is képtelen vagyok írni ezekről. még magamnak se szívesen vallottam be, csak becsuktam a szemem és elfordítottam a fejem, húztam-halasztottam, hátha javulnak, de semmiképp nem akartam írott formában viszontlátni. most van az, hogy egy ilyen dolog elérkezett a krízishez, de még mindig csak ilyen körülményesen tudok írni róla.
azt vettem észre, hogy ha hosszabb ideje nyűglődök valamin, ami érzelmileg is nagyon leterhel, akkor a tudatalattim mindig "gyógyító álmokkal" igyekszik segíteni. még évekkel ezelőtt találtam ki ezt a kifejezést..voltak mélypontjaim, és onnan tudtam, hogy innen már csak felfelé vezet az út, hogy olyan kellemes, lélekemelő álmaim voltak, amik adtak egy alaphangulatot a napjaimnak. nem tudom, hogy épp csak jó napom van-e, de ma kevésbé érzem magam magányosnak. olyan, mintha valaki folyamatosan mellettem lenne, és erőt sugározna felém. vagy csak épp jól állnak most a csillagok.
mindenesetre nem akarok gondolkodni az iménti beszélgetésen, mert tuti kiragadnék valami rosszat és azon keresztül húznám le magam a mélybe. magam sem értem, miért csinálom ezt, ahogy a viselkedésemet se néha. csak úgy megteszek dolgokat, amiket lehet "nem kéne".
mindegy, most ki kéne valahogy használnom, hogy jól vagyok. hogy végre el tudtam onnan jönni, bár csak elég volt az önérzetemre hatni. ha ott vagyok, akkor még mindig az érzelem az úr, és el se akarok jönni. csak bújok és kedveskedek, és főzök, sütök, és és... teszek bármit, amitől úgy érzem, jobban fog szeretni. mindezt érzelmi indíttatásból, mert ésszel már felfogtam, hogy jobb külön. el se akarok jönni, csak úgy belesüppedek a múltba, a megszokottba, a biztonságba. ajh.. de a lényeg, hogy most nem vagyok ott, és ennek ellenére elvagyok, remélem ez lesz az állandósult állapot.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése