2014. június 26., csütörtök

Self vs self

Ismét elszabadultak az érzések, elborítanak teljesen és fizikailag érzem, ahogy emésztenek. Ami egyik nap fáj, másik nap düh lesz, harmadnapra erő, ami hajt előre mindenféle valós és képzelt korlátot ledöntve.
Gondolom majd néhány nap múlva megint észhez térek, addig is beledöglök.






2014. június 22., vasárnap

..

Nem tetszik a sablonom, de nincs kedvem újjal szarakodni. Az elmúlt napokban több téma is felmerült, amikről írhattam volna, csak nem volt kedvem. Ez is csak olyan életjelféle, hogy azért ne felejtődjek el teljesen. Nem azt mondom, hogy nem történik semmi se, csak úgy érzem, hogy most vagyok igazán átmeneti időszakban, nem a szakításkor, nem is akkor, amikor átköltöztem, hanem most, és most történnek talán azok a szükséges változások, amiknek hónapokkal ezelőtt kellett volna, de még ebben se vagyok biztos, csak, hogy valami van most. Szeretném is a változást, haladni előre a nekem kijelölt úton, ugyanakkor legszívesebben visszatekernék kicsit, és megállítanám egy ponton, ahol olyan boldog és gondtalan voltam, mert csak a jelen számított, az kevésbé, hogy mennyi értelme van, mennyire valós amit érzek, és hogy mennyi ideig is tart. Túl sok teret adtam ennek az ösztön-énemnek, és automatikusan mozdulnék el arra, amerre jó, mert szükségem van rá, hogy jól érezzem magam, attól függetlenül, hogy csak az időmet baszom el, és ha tennék is hasznos dolgokat, akkor se vállveregetés járna, hanem csak lecseszés, hogy miért nem előbb. Ettől még nincs más választásom, igyekszem "normális" lenni, de olykor csak úgy visszasüppednék, mint amikor korán kell kelni, és én fordulnék a másik oldalamra, mert még egy kicsit lehet...csak egy kicsit...de már nem lehet sajnos.

2014. június 13., péntek

.

Nem megy ez nekem....

2014. június 12., csütörtök

Solitude

Kerestem valamit egy régebbi blogomban és furcsa volt visszaolvasni, mintha egy teljesen más ember írta volna, pedig csak másfél éve volt. Olyan sekélyesnek, butának és fájdalmasan naivnak gondolnám az illetőt első benyomásra, és nem tudom, hogy ez a mostani csökkentett életkedv eredménye, vagy ennyit változhattam ez idő alatt, netán még mindig zajlik a változás, és végül zombi lesz belőlem. Lehet, hogy egy év múlva majd a mostani írásaimról is meglesz a véleményem, talán azt fogom gondolni, hogy miért szeret ennyire szenvedni ez az idióta, miért nem nyitja ki inkább a szemét és néz körül....

2014. június 5., csütörtök

24 ?!

Most akkor mi van a blogollal? Megszűnik vagy nem? Lehettek volna olyan jófejek, hogy időben lekapcsolják, miután mindenki elköltözött és megsiratta, így meg ki tudja meddig megy még ez a vegetálás... Szerintem érdemelt volna annyit az oldal, hogy méltósággal "távozzon".

Ezt a bejegyzést tegnap kezdtem el írni, mert eléggé feszült voltam és azt hittem a jó kis naplóterápia majd beválik, aztán elkezdtem szédülni is és inkább lefeküdtem aludni. Mára ismét pozitívabb vagyok, úgy is vehetjük, hogy itt az alkalom, hogy megnézzek 4356 filmet és kiolvassak 2635 könyvet, mert hát van mit bepótolni. Eddig olyan lineáris volt az életem, egyik suli után jött a másik, nem kellett gondolkodnom, hogy hova tovább, most pedig mintha elfogyott volna az út és nem tudom, merre menjek. Kicsit úgy vagyok vele, mint Sylvia Plath főhőse az Üvegbúrában, hogy lehetne belőlem akárki, és pont ezért végül nem lesz belőlem senki se, de öngyilkos talán nem leszek, legalábbis még néhány évig biztosan nem.

Próbálkozok az ismerkedéssel is, és lehet, hogy részben emiatt is feszült vagyok, de nehéz elmagyaráznom, hogy pontosan miért. Nem okoz gondot, hogy elbeszélgessek emberekkel, akár komoly, akár komolytalan témákról, csak túlságosan is ügyelek az öt lépés távolságra, amolyan elzárt kis szigetnek érzem magam, és nem tudnak hatni rám. Nem tudom, hogy ez a rosszabb, vagy mikor szűrő nélkül engedem be az ingereket, de bárcsak lenne egy arany középút.

Ha nagyon nem tudok mit kezdeni a magányérzettel, nekiállok streameket bambulni, ez kb tavaly októbertől lett szokásom. Érdekelt egy játék és így akartam többet megtudni róla, majd azt vettem észre, hogy nem is a játék miatt nézem, hanem mert megkedveltem az illetőket és érdekel, mi van velük. Sőt, voltak olyan napjaim, amikor az jelentette az állandóságot, hogy este megnézem, mit ökörködik xy a haverjaival, mintha kicsit a részese lehetnék. Vagy bekapcsolom takarítás közben, vagy mikor az ágyban olvasok, és akkor olyan, mintha a volt barátomat hallanám, ahogy játszik és beszél a csapattársaihoz. Hogy utáltam olyankor, mert nem tudtam a kiabálástól tanulni, meg kb semmit se csinálni...Aztán kocka lettem én is.

Lehet segítene rajtam, ha kimozdulnék a lakásból, például elmehetnék venni ruhákat, hogy jobb kedvem legyen és nagyobb önbizalmam. Csak amikor ott vagyok, rájövök, hogy nem szeretnék magamra költeni. Ráadásul bérletet is vennem kéne, de úgy hallottam, hogy újabban a diákigazolványt is elkérik a vásárláskor. Ha ez így van, akkor megszívtam, mivel érvénytelen diákkal utazom, és úgy terveztem, hogy ezt a szokásomat 30 éves koromig megtartom. Eddig még senki se kételkedett a diák mivoltomban, de ha csak 4 havonta buknék le, nekem már akkor is megérte. Vicces, hogy pont most találták ezt ki.