2014. augusztus 28., csütörtök

Fail

Bűntudatom van egy kihagyott lehetőség miatt... Valószínűleg úgyse éreztem volna jól magam, de bosszant nagyon, mert szerintem ott kellene lennem, meg kellett volna próbálnom. Olyan rossz, hogy időnként teljesen hülyeségekbe simán belemegyek, mert "miért ne", de ha hívnak valahová, akkor rögtön előjön a szociális fóbiám, félek a társasági élettől, mert annyi apró cikis dolog történik velem, amin mások talán pillanatok alatt túllépnek, vagy el tudják kerülni, de én hosszú ideig rágódok azon, hogy bizonyos dolgokat jól mondtam, vagy csináltam-e, olyan idegen lett ez a terep, és ha így folytatom, akkor az is marad... Pedig ezeket az embereket még kedvelem is, csak ők ezt bizonyára nem tudják, mert (egyelőre) nem tudom kimutatni. Két hét után jutottam el oda, hogy meg merek szólítani valakit, és valószínűleg hónapok kellenének ahhoz, hogy rájöjjenek, hogy én tulajdonképpen jófej vagyok és humoros is tudok lenni időnként, nem csak olyan szótlan és magának való. Mindig időbe telik, amíg feloldódom, legyen az bármilyen társaság, valahogy fenyegetésként élem meg, ha beszélni kell, vagy ha beszélnek hozzám és fel kéne fogni, különben el leszek könyvelve hülyének és ez idegileg elég fárasztó tud lenni, pláne, hogy ilyenkor tüntetőleg szeret még jobban belassulni az agyam, remek ördögi kör. Nem tudom, hogy lesz-e még ilyen, és ha igen, akkor fognak-e ismét hívni engem is, annyira bosszant, hogy ilyen vagyok, legszívesebben elásnám magam jó mélyre. Itt kéne most megfogadnom, hogy ezentúl, ha valaki hív valahová, és épp nem haldoklom, AKKOR MEGYEK... de valószínűleg nem tudnám úgyse betartani.

2014. augusztus 23., szombat

THIS IS SPARTAAA

Ha a közelmúltban olyasmit írtam volna, hogy fáradt vagyok és agyhalott, akkor az semmi ahhoz képest ahogy tegnap voltam, de még ma se vagyok jól, fáj az egész hátam és szét akar robbanni a fejem. Felébredtem szokás szerint 7-kor, nem tudtam megmozdulni, feküdtem délig, de még most se érzem, hogy élnék.
Ez a munkahely kissé arra az időszakra emlékeztet, amikor kihívásként éltem a meg a fősulit, mindig jobban és jobban akartam teljesíteni, mert kíváncsi voltam, hogy vajon képes vagyok-e rá, és jó érzés volt, hogy ha valamibe energiát fektetek, akkor az sikerül is. Az már szinte természetes, hogy az emberek a fejüket fogják, mikor elhaladnak mellettünk és látják, milyen gyorsan haladunk, az egyik srác időnként odajön hibát keresni, de eddig még nem talált, szerintem azt hiszi, hogy botok vagyunk. Eddig olyan 200-230 környékén mindig hazamentünk, de tegnap meg akartuk mutatni, hogy tudunk mi ennél többet is, kitaláltuk, hogy meg se állunk 300-ig, és a végére nagy betűkkel kiírjuk, hogy "THIS IS SPARTAA!" A projekt sikerült is úgy munkaidő vége előtt 1 órával, de abban megegyeztünk, hogy ebből nem csinálunk rendszert. Mikor pakoltunk össze, pont arra járt a főnökünk, neki az első reakciója egy őszinte "aztakurva" volt, és vagy 10 percig ki volt akadva, meg milyen szerencse, hogy nem a mi teljesítményünk alapján állapították meg, hogy a napi reális mennyiség az 100.
Annyira jó lenne, ha valami csoda folytán felvennének állandóra, mondjuk egy kicsit változatosabb munkakörbe, ezt nem hiszem, hogy túl sokáig tudnám csinálni, legalábbis ebben a tempóban, csak annyira tetszik a hely, szeretek bejárni és jófejek az emberek is. Kiderült, hogy a munkatársnőm és a barátja (aki szintén ott dolgozik) szeretik az online játékokat, de kb a fél társaság kocka, az alap, hogy mindenki LoL-ozik, CS-zik, vagy más, népszerű játékkal játszik, volt, hogy az egyik raktáros srác Dead Island-es pólóban jött dolgozni, szóval nem érzem, hogy kilógnék, és kedvem is lett újra mindenfélével játszani, csak mire hazaérek már teljes a koncentrációhiány és semmit se akarok, csak vízszintesben lenni. Nem is tudom, mi segítene most rajtam, talán egy csontkovács ismerős, aki házhoz jön, vagy egy erős kezű masszőrsrác, vagy ha a nap másik felét is átalszom, pedig akartam volna vásárolni ma, meg elméletileg találkozóm is lenne, de kétlem, hogy ez egy eseménydús nap lesz.

2014. augusztus 18., hétfő

csak úgy


izék

Ezt a bejegyzést már tegnap elkezdtem írni, csak bealudtam és most is bágyadt vagyok, szerintem elkaptam munkatársam betegségét, de majd úgyis kialszom. Szóval a munkahelyen jól elvagyok, tetszik, főleg, hogy olyan laza mindenki. Dolgoztam már hasonló munkakörben, ott lesték minden mozdulatomat, meg hogy mikor megyek ki, elég idegesítő volt, feszengtem végig, kicsit féltem, hogy majd itt is ez lesz, mert az eligazításon mondták, hogy minden szünetet megszabnak, de szerencsére ránk van bízva. Ez volt most a 4. napom, de eddig csak egyszer maradtunk munkaidő végéig. Csütörtökön eléggé belehúztunk, fájt is a nyakam és a hátam rendesen, ezért megkérdeztük a felügyelőket, hogy 200-nál hazamehetünk-e, ők rávágták rögtön, hogy igen, úgyhogy 1 órával a hivatalos munkaidő vége előtt befejeztük...pénteken már ők kérdezték, hogy nem akarunk-e már hazamenni, ma pedig 2 órával előbb jöttünk el, és ismét meglett a 200. Megy ez, csak kicsit zsong a fejem, de érzem, hogy jó hatással van rám a munka meg hogy emberek között vagyok.

Azt hittem, majd jót fog tenni a hétvégi pihenés egyedül, de rámtört valami iszonyú rossz kedv, aminek az okát sem tudom, azt hittem, hogy a munkával helyrebillen minden. A jól ismert elszigeteltség érzés, senkihez se tartozás, örök, sötét magány blablabla... Van néhány ember az életemben, egy kezemen meg tudom számolni hányan vannak, akiket valamiért közelebb éreztem magamhoz, megálmodtam, ha volt velük valami és hasonlók, csak már alig beszélek velük, szép lassan eltűnnek (vagy már el is tűntek) és ez olyan fájó. Múlt héten zsinórban háromszor álmodtam valakivel, olyan volt, mintha akart volna valamit közölni, de csak körözött felettem, mint egy keselyű, annyit tudtam, hogy ott van és figyel engem. Ha az álmok értelmét próbálom fejtegetni, szerintem nem jutok előrébb, max csak még jobban túldimenzionálom azt, amire talán figyelnem se kéne. Csak utálom azt az érzést, hogy talán tehetnék valakiért valamit, de túl makacs vagyok kezdeményezni, és a végén úgyis kiderülne, hogy ez nem jelent semmit, máshogy kéne, vagy talán inkább sehogy. Ezért nem szeretem az ilyen álmokat, mindenféle megérzéseket, hogy ki mikor fog engem felkeresni és mit fog mondani, mert lehet az egészet csak képzelem és nincsen semmi lelki kapcsolat, csak egy nagyon egyoldalú érzékenység a másik felé, amit a racionálisabb énemnek nehéz feldolgozni.

Épp vásároltam, mikor eszembe jutott ez, hogy ha mások mindenféle, számomra érthetetlen jeleket küldözgetnek felém, akkor vajon azt érzi-e valaki, hogy épp szarul vagyok és jólesne egy kis figyelem? Aztán beugrott, hogy exem (a volt barátom előtti illető) szokott pont ilyenkor keresni, csak gondoltam a múltkori után el fog telni legalább egy év, amilyen szépen mi elváltunk. Eléggé kikerekedett a szemem, mikor hazaértem és megláttam tőle az üzenetet (4 hónapja beszéltünk utoljára)...Felhívott és 4 órát beszéltünk, kiment Angliába 2 hónapja, sokat mesélt, én meg teljesen kiakadtam az egész sztorin, hogy csak így fogta magát és belevágott az ismeretlenbe, és vannak már kinti céljai és szépen alakulgatnak a dolgai...Elég durva változáson ment át mióta legutóbb beszéltünk, és csak ámulok és bámulok. Többször mondogatta, hogy gondoljam meg, ha itthon nem találom a helyem, akkor ő kint szívesen lát és segítene mindenben. Tőle függetlenül is megfordult már a fejemben, hogy ez a mostani magányos-kilátástalan élethelyzet nem az élet végét, hanem egy új kezdetét is jelenthetné, ha már tényleg eljutok oda, hogy nem veszíthetek semmit. Csak még mindig vannak félelmeim magammal kapcsolatosan, hogy lennék-e elég talpraesett és erős ott a sok idegen között, ismeretlen helyen és nem akarnék-e egy hét után sírva hazajönni, de azért elültette a bogarat a fülemben.

Ide meg kívánkozna valami befejezésféle, lezárógondolat, vagy akármi, de nem jut eszembe semmi, csak hogy a felettem lakó már megint mászkál a 200 kilójával, de az is lehet, hogy elefántot tart, bár a hangokból inkább kétlábú lényre gondolnék aki mindenféle fura dolgot csinál, inkább meg se akarom tudni.

2014. augusztus 13., szerda

Agyhalál

Tegnap este sajnos nem sikerült aludnom, hiába ittam nyugiteát és vettem be két nyugibogyót. Nem foglalkoztatott, hogy mi lesz, hogy lesz, csak tudat alatt sajnos szeretem néha megszívatni magam, hogy ha tudom, hogy másnap korán kell kelni és jó lenne észnél lenni, akkor fix, hogy nem jön az álom. Totál le vagyok fáradva, úgyhogy megpróbálom gyorsan leírni mi volt, nehogy itt felpörögjek és ma se aludjak. 
Jó korán beértem, beszélgettem pár leendő munkatárssal, aztán volt szerződésírás, eligazítás. Különféle 70-es évekbeli tervrajzokról kell rögzíteni az adatokat, kb azóta ki se nyitották őket, úgyhogy egész nap tüsszögünk és köhögünk a portól és elég meleg is van. Párban kell dolgozni, én egy tök pörgős csajt fogtam ki, így tudtunk haladni nem is akárhogy. Ahhoz, hogy megkapjuk a beígért fizut, napi 100-at kell megcsinálni, de megnyugtattak, hogy az első pár napban nem gáz, ha nem érjük el. Nos, nekünk 119 sikerült, úgy, hogy reggeli eligazítás stb-vel elment kb 1 óra, és az első pár órában még volt kis bénázás. Nem lenne rossz, ha tudnánk tartani a tempót a dupla fizuért, ami azért mégiscsak váó ilyen munkáért, még ha a tüdőnk meg is telik porral. Viszont teljesen hulla vagyok, és volt is egy mélypont a végefelé, mikor a 101-et lol-nak néztük mindketten és nem értettük az okát, még jó, hogy rákérdeztünk. ;D 

Gyakrabban kéne emberek közé mennem, úgy rémlett, hogy jobbak a szociális skilljeim, vagy csak jobbnak hiszem magam fejben, közben rá kell jönnöm, hogy milyen kis béna vagyok. Mármint megvan bennem a szándék, hogy kedves, figyelmes, stb legyek, de nem mindig jön úgy ki, és bár többnyire értem, miről van szó, mégis hülyeség jön ki a számon. Ja és utálom a saját hangomat, főleg ha fáradt vagyok. 

2014. augusztus 12., kedd

I got this ^_^

Kaptam munkát.. o.O
Elég hirtelen jött... múlt hét csütörtökön jelentkeztem, pénteken hívtak, tegnap volt egy kis találka kb tizedmagammal és monotonitás tesztet csináltunk, ma meg írták, hogy holnap kezdek. Sajnos csak egy hónapig fog tartani, és nem olyan típusú, hogy nélkülözhetetlenné tudnám tenni magam, de majd meglátom, mit tehetek.. Viszont a feladat egyszerűségéhez képest meglepően jól fizet és nem úgy tűnik, hogy szét fogom stresszelni magam. Kb fél-3/4 óra az út, vagyis ezt még holnap letesztelem, hát nincs a szomszédban, de túl jó dolgom volt eddig, 5-10 perc sétára voltak az előző munkahelyek, vagy csinálhattam otthonról. Fura lesz megint korán kelni és hogy lesz valami rendszer az életemben az elmúlt...elég hosszú idő után, talán nem is akkora baj, hogy először csak ilyen rövidtávú munkát kaptam.
Örülök meg minden, elvégre ezt szerettem volna már jó ideje, de azért mégis vegyül bele egy kis üresség érzet is, vagy nem tudom, minek nevezzem. Olyan, mintha kipipáltam volna egy feladatot, és rögtön előttem van a következő, amit meg kéne oldani, és mintha ezeknek sose lenne vége, és soha nem lazíthatok többé...mert mindig a következő lépésen fog kattogni az agyam. Utálom ezt, nem akarok felnőni, légyszi ne. Van bennem egy hiányérzet, szerintem egy hormon, ami a délelőtti alvással termelődik, legalábbis már sikerült valami párhuzamot vonni a koránkelés és az önutálat között. Najó inkább megpróbálok aludni, így ilyenkor, öregesen. Még mindig nehéz elhinnem, hogy dolgozó ember leszek. :O



2014. augusztus 11., hétfő

Nincs cím :P

Megtaláltam a viszonylag veszélytelen módját, hogy vonaton is indokolatlanul olcsóbban utazzak, igaz csak pár száz forinttal, de sok kicsi sokra megy. Később lehet, hogy majd emelem a tétet, de még élénken bennem él az előző bkv-s lebukásom. Eszembe jutott, hogy egy régi barátom egyszer pesten találta magát pénz nélkül, éjjeli vonattal jött haza, és végig a wc-ben rettegett a lebukástól, de megúszta. Idáig nem hinném, hogy elmegyek, de biztos felemelő érzés lehetett leszállni arról a vonatról...

Írt kb 1 hete a volt barátom, és teljesen véletlen vettem észre, mert már alig használom azt az e-mail címet (más platformon el tudott volna érni azonnal is). Először örültem neki, ám miután láttam, hogy mennyi hülyeséget sikerült összesűrítenie három sorba, már kevésbé. Nem is válaszoltam még, bár eszembe jut minden este, hogy mit kellene, de nem jön olyan verzió, ami ne lenne kicsit is cinikus vagy sértő. Fura így, hogy hosszú ideje nem beszéltünk, és már teljesen kikerültem a bűvköréből, nem tudom, hogyan értsem, és már nem akarok semmiféle mentséget felhozni, mint például, hogy nem tudja, milyen módon közelítsen felém ennyi idő után, vagy, hogy ez egyféle védekező mechanizmus. Bennem van az inger, hogy szépen kijavítsam a téveszméit, ugyanakkor le is szarom, nincs kedvem játszmázni. Sok dolog van, amit nem mondhattam el neki, mert nem erőssége az őszinte kommunikáció, legyen az bármilyen formában adagolva, inkább gyűjtsük a sérelmeket amíg el nem hidegülünk végleg. Ha ez a kapcsolat alatt így működött, akkor most se lehet másként ezért feleslegesnek is érzem, kábé abból állna a beszélgetés, hogy kinek mennyivel lett jobb, hogy külön vagyunk. Nem is vagyok túlzottan kíváncsi rá, bár rosszul esik ezt leírni, talán csak most épp nincs fölös energiám rá. Lehet, idővel jobb lesz, de most nem akarok tudni róla. Minden sorban volt valami hülyeség, de a vége idegesít a legjobban. Azt írja, hogy ha nem válaszolok, az is rendben van, ő megérti. Vette a fáradságot, hogy írjon nekem, abban a reményben, hogy válaszolok is, de azért az se érdekli, ha nem teszem. Neki aztán mindegy. Megérti. Leszarja. Mindegy mit csinálok, ő úgyse sérül, és ezt muszáj le is írni. Szerintem válaszoltam volna, ha őszintén érdeklődik, és nem vág a fejemhez hülyeségeket és viselkedik úgy, mintha nem is éltünk volna együtt három évig.

Unalomból elkezdtem öngyilkosjelölteknek írkálni gyakorin, és kaptam jó visszajelzéseket. Jó lenne azt hinni, hogy egy ember is akad, akinek sikerült kicsit átkonvertálni a nézőpontját, legalább akkor én se éltem hiába. Nemrégiben kaptam meg az értékelésemet, azóta abbahagytam a tevékenységem, ugyanis 100%, és nincs kedvem lerontani, szerintem a csúcson kell abbahagyni. A kérdéseim miatt viszont már kétszer is kaptam figyelmeztetést, pedig nekem úgy tűnt, ez az a hely, ahol megkérdezhetem azt, amit máshol nem mernék, de ezek szerint nem.

A mosógépben megtaláltam az elveszett egértappancsom. Annyira szerencsés vagyok.