Jó rég írtam már ide, ami nálam azt jelenti, hogy minden rendben van. Az utóbbi pár hétben már azt is megkockáztatom, hogy boldog voltam, mindössze azért, mert nem rágódtam a múlton és nem agyaltam a jövőképemen. Csak szépen belefeledkeztem a munkába, igyekeztem jobb lenni, és jobb is vagyok napról napra, ennyi pedig egyelőre elég, hogy jól érezzem magamat. Pár napja azonban kezd kibukni valami, és már kétszer megkíséreltem, hogy írok róla, csak a hirtelen blogbejegyzéseknek a legtöbbször törlés a vége, de most már ki fogom bökni végre. Legalábbis azt, ami a munkahelyi dolgokat illeti.

Először is meg kell említenem valamit, amiről nem esett itt szó, mert annyira rosszul érintett lelkileg, hogy inkább el akartam felejteni...nem mintha ez menne, de legalább nem akartam megörökíteni itt blogon. Ez még az előző munkahelyemhez kapcsolódik, ahol párban kellett dolgoznunk és sima adatrögzítés volt a feladatunk, a fizetést teljesítmény alapján kaptuk. A kolléganőm diktálta az adatokat folyamatosan, én pedig megállás nélkül írtam, alig tartottunk szünetet, és a szék se volt a legjobb. Ennek az lett az eredménye, hogy minden nap majd' szétrobbant a fejem, a végére le is betegedtem, ami félig ráment a gerincemre is, kb egy hétig feküdtem, alig tudtam ülni, és reméltem, hogy nem lett komolyabb bajom. Tehát én úgy érzem, hogy megtettem minden tőlem telhetőt, sőt még annál is többet. Talán utolsó előtti héten történt az, hogy a kolléganőmet félrehívták beszélni, és mint kiderült, meghosszabbították a szerződését (fél hónapot csak, de a fizetés mértékéhez képest azért nem elhanyagolható), az enyémet pedig nem. Mai napig nem értem, hogy mi alapján választották őt, és még az ő igazságérzetét is bosszantotta, hogy akkor legalább mindketten maradhattunk volna, mert ez így... gáz. Csak arra tudok gondolni, hogy ő szimpatikusabb volt, mert nyitottabb, és a sörözésre is elment - nem úgy, mint én -, de ezek olyan dolgok, amin nem tudok változtatni, és ha ez alapján választanak munkaerőt, akkor engem nem fognak soha sehova felvenni. Valami más oka is lehet, hogy ennyire mélyen érintett, mert olyan ismerős már ez a visszautasítottság érzés,  csak főleg magánéletben volt jellemző és valamennyire végigkíséri az életemet. Olyan, mintha elindulnék felfelé, kezdeném élvezni, hogy sikert érek el, vagy, hogy szeretve vagyok, erre valaki erővel letaszít, és rájövök, hogy bizonyos dolgok nekem nem járnak, hiába is erőlködök. Szeretnék én másmilyen lenni, megadnék bármit, hogy ne ilyen legyek, hogy szerethetőbb legyek, és bárcsak újrakezdhetném jobb tulajdonságokkal...

Ma olyan deja vu-m támadt, és félek, hogy megint hasonló fog történni a jelenlegi munkahelyen. Van egy kolléganő, akit nehezemre esik elviselni a stílusa miatt, már két olyan alkalom volt, hogy legszívesebben felpofoztam volna, majd bizonyos idő után rájövök, hogy talán csak jófej akart lenni és én értelmeztem rosszul, de valahogy jobban érezném magam nélküle. Ő az a típus, aki tudja, hogyan kell benyalni mindenkinek, és ma fél füllel meghallottam, hogy a csoportvezető tanácsokat osztogat neki, mert hogy saját magára emlékezteti, és a végén félre is hívta beszélni...na itt jött a deja vu érzés. Az utóbbi napokban tényleg kezdtem már megkedvelni az egész munkahelyet, annyira, hogy bánnám már, ha nem maradhatnék, de ettől az érzéstől már ösztönösen igyekszem minél jobban eltávolodni, és keresni az okokat, hogy miért is lenne jobb, ha nem vennének fel. Már kb meg is győztem magam, amikor engem is hívtak elbeszélgetésre, és mint kiderült, én is benne vagyok a kalapban, és hogy mennyire hasonlítok a másik lányra. Na mármost ennek örülnöm kéne, hogy a csoportvezető szeretne velem (is) dolgozni, de önkéntelenül is arra gondolok, hogy ha választani kell majd kettőnk közül, akkor tuti ő lesz a befutó a tenyérbemászó stílusa miatt. Szóval most össze vagyok zavarodva, és olyan tompa lelki fájdalmam van, mintha már meg is történt volna az, amitől félek. Egy rakás szarnak érzem magam, mert nem leszek sose olyan kedves és közvetlen és már az se érdekel, ha nem kellek, csak hadd legyek már túl rajta, és hadd menekülhessek el a világ végére.