Nos, vége a munkának, én pedig tartozom egy hosszabb beszámolóval. Fura, vártam is, hogy vége legyen már, ugyanakkor rossz érzés, ha belegondolok, hogy ez volt az utolsó nap, nem járkálhatok többé a hosszú folyosókon, és az emberekkel se találkozok többet. Nem számítottam rá, hogy így lesz vége, hogy ebéd után el kell jönnöm, mert annyira szarul voltam. Még nevettünk rajta, hogy pont 2000-et csináltam, és biztos jelzett a szervezetem, hogy mikor kell megállni...aztán otthagytam őket, mintha egy sima munkanap lett volna, merthogy úgyis látjuk még egymást, mindegy, nem akarom túldramatizálni, csak ha véget ér valami, ami egy kicsit is jó volt, akkor mindig előjön ez az érzés. Mindenesetre majd ha közeledik a világvége, és szükség lesz tüzelőre, akkor tudom, hova kell menni...

Az elmúlt két hétben a társaság egy része (állítólag a jobbik fele) át lett helyezve. Kevesebbet kellett lépcsőzni, kényelmesebbek voltak a székek és a munka jellegén is érezhető volt, hogy közelebb kerültünk a tápláléklánc csúcsához. Igazi detektívmunka volt, épületeket meg mindenféle titokzatos létesítményeket kellett beazonosítani, és vártam, hogy mikor fogok álmomban is google streetview-ben lépegetni, de csak a végtelen-soros exceltábla köszönt vissza, az is talán egyszer. Az egyéni teljesítményekben elég nagy különbségek voltak, ahogy hallottam, van, aki nem tudta teljesíteni a mennyiséget és van, akit meg nem fognak tudni kifizetni.. Én múlt héten elég rossz anyagot kaptam, pár napja viszont rám mosolygott a szerencse, duplázni viszont nem sikerült ezúttal, csak majdnem.

A múlt hét amúgy is szar volt.... történt valami, amitől két napig teljesen elborult az agyam, nincs kedvem részletezni, ha már egyszer túl vagyok rajta, csak ma is felhozta valaki, hogy szerinte is igazságtalan volt velem szemben, én meg próbáltam okokat keresni, hogy miért történhetett így, biztos rosszul jött ki a lépés, mint ahogy már olyan sokszor, és csak utólag derült ki, hogy mindaz amit feltételeztem téves, így ezt se akarom túlságosan forszírozni. Mondhatni kaptam egy kis ízelítőt abból "ahogyan a dolgok működnek", de remélhetőleg nem mindenhol... Viszont fejlődőképes vagyok, mert utána megjött az eszem, és inkább nem vágtam magam alatt a fát azzal, hogy az önérzetemre hallgatok, mint ahogy az már korábban előfordult...Például amikor visszavártak a szakmai gyakos helyről, csak képtelen voltam elviselni a főnökömet, ezért nem mentem. Így a párkapcsolat és a suli mellett a munkalehetőséget is elcsesztem év elején, mert három a magyar igazság. Szóval most félretettem a sérelmemet és azt néztem, hogy nekem mi a jó, így várhatok, hogy lesz-e folytatása, nem számítok rá, max kellemes meglepetés érhet.
A másik dolog, hogy valaki rendesen átvágott múlt héten, erről sincs mit mondani, az én hibám, kellett nekem megbízni benne, csak a tanulópénz ne lenne olyan sok, amit egy-egy ballépésem okoz... A többi igazán már említésre se méltó, apró dolgok, amik összeadódtak és picit besokalltam, továbbá hosszú évek után ismét megtapasztalhatom, milyen betegnek lenni...ami lassan már egy hete tart. Ennek az lett az eredménye, hogy teljesen immunis lettem minden hatásra ami ér, leszarok mindent, csak az érdekel, hogy legyen elég zsepi a közelemben és néha kapjak levegőt. Így az is előfordult, hogy olyan dolgokat tettem meg, amik egyébként nem mentek volna, szimplán mert nem volt erőm akadályokat görgetni magam elé, az egyébként valósnak tűnő, mindennapi dolgokhoz kapcsolódó félelmeim és gátlásaim mintha teljesen eltűntek volna. Azzal, hogy láthatóan szarul vagyok, az emberek talán nem is várnak el sokat, és én se magamtól, ezáltal valahogy mégis sokkal jobban teljesítek minden téren. Hiába döglődöm fizikailag, a lelkem mintha felszabadult volna, bárcsak menne ez betegség nélkül is...