2016. december 30., péntek

Éves összegzés

Épp ideje, hogy összefoglaljam, hogy mik történtek velem idén, ha év közben nem is írok már, legalább így a végére összedobok egy bejegyzést.

Nos év elején majdnem leléptem a cégtől, hívogattak mindenféle interjúkra, de ahogy az lenni szokott, amikor nagyon mehetnékem támad, mindig történik valami, ami visszahúz. Az új főnöknek az első dolga volt emelni a fizetésünkön, illetve személyesen elbeszélgetni, megismerni mindenkit. Ahogy korábban is írtam, ez az ember a korábbi főnök teljes ellentéte, én úgy gondolom, hogy egy főnöknek ilyennek kell lennie, nem tudok róla semmi rosszat mondani. Egyrészt miatta is, meg a későbbi utazási tervem miatt is úgy döntöttem, hogy maradok. Stabil munkahelyre volt szükségem, ahova már nem gyomorideggel megyek be, ahol tudom, nap mint nap mire számítsak és valamennyit félre is tudok tenni a későbbi tervemhez. Év elején egy új feladatot kaptam, ami nem tartott túl sokáig, rövid úton kiégtem tőle. Túl komolyan vettem az egészet és nem bírtam idegileg, azóta már sokat változott a hozzáállásom, de nem volt egy könnyű időszak.

Nyár elején volt egy hosszabb betegségem, illetve később kiderült valami, amitől rájöttem, hogy jobban kellene figyelnem az egészségemre. Ez ment is néhány hónapig, majd jött az ősz, a szülinap, ünnepek, a hideg, a sok munka megint és visszaesőben vagyok, de újra és újra meg fogom próbálni.

A leglényegesebb dolog ami idén történt, az egyértelműen az, hogy találkoztunk végre a párommal. Az első félév feszült várakozással telt, hogy létrejöjjenek az utazás feltételei, elsősorban nem rajtam múlt, de mondhatni az utolsó pillanatban zöld utat kaptunk. Nagyon örülök, hogy megtettem ezt a lépést, mert az utóbbi éveim legszebb két hetét éltem át, mindketten úgy éreztük, mintha mindig is ismertük volna egymást. Nem szeretném részletezni az élményeim, mert annyira privátnak érzem, és biztos nem fogom elfelejteni soha. Azt érzem egyébként, hogy most végre olyan emberrel vagyok együtt, akit nem csak szeretek, de maga a kapcsolat a saját fejlődésemet is segíti. Én emlékszem arra, mikor még az előző albérletben pizzát rendelt exem, majd elment fürödni és rettegtem, hogy nekem kell majd ajtót nyitni a futárnak. Most meg életemben először külföldre mentem egyedül, és sokak szerint az úticél elég is elég merész.. de minden rendben zajlott és épségben hazaértem. A kommunikációm is sokat javult idén, ami szintén egy gyenge pontom...szerintem bátran kijelenthetem, hogy folyékonyan beszélek angolul, de a szókincsen még azért bőven van mit javítani. Az alatt a két hét alatt, úgy érzem, hogy olyan voltam, mint amilyennek lennem kellene, amilyen szerettem volna lenni az elmúlt nemtomhány évben... Majd hazajöttem feltöltődve, magabiztosan és először a család, majd a munkatársak rángattak vissza a valóságba, elvégre van egy bizonyos bejáratott szerep, amiből nehéz kiesni, és van persze az általános nyomott közhangulat, meg egyéb bosszúságok, amiktől visszatértem a "normál" kerékvágásba. Utóbbira példa az új felső szomszédok, bárcsak elköltöznének, meg a lakásban felmerülő random problémák...
Tervezzük, hogy jövőre is találkozunk, illetve a távolabbi jövőre is kitaláltunk valamit, kérdés, hogy mikor és hogyan sikerül megvalósítani, és mennyi akadállyal kell szembenézni...

Így év vége felé már egyre többször jött elő a depresszióm, illetve gyakran vagyok ingerült, mert nehezen viselem az üres, monoton mindennapokat, az idegesítő szomszédokat és ezt a van is valakim, meg nincs is állapotot, és szoktam arra is gondolni, hogy lassan meg kellene állapodni valaki mellett, vagy egyáltalán eldönteni, hogy mit szeretnék az életemmel. Akarok-e családot, normális életet, mint a legtöbb ember, egyáltalán képes lennék-e rá? Magamról is alig tudok gondoskodni, és a családnak még a gondolata is ijesztő. De még ijesztőbb abba belegondolni, hogy van még néhány évem ezen meditálni, és ha nem történik semmi, akkor a hátralevő életemben jó eséllyel egyedül maradok. Oké, hogy most távkapcsolatban vagyok  és vannak tervek, célok, de nem élek álomvilágban. Tudom, hogy közbejöhet valami, talán nem úgy alakul, vagy bármi, és az én piaci értékem egyre csak csökken, ha újra egyedül maradok, talán már nem fogok kelleni senkinek. Ebbe azért elég szar belegondolni. Viszont a párom elviseli minden hisztimet, abszolút mindenáron mellettem van, és én is szeretem őt, de van bennem egy általános kiábrándultság az emberek irányába, ez talán a korral jár, vagy fene tudja. Ő azért tartja még bennem a lelket.

Év végi meglepi, hogy én lettem az év dolgozója...hát ehhez nem tudok mit hozzáfűzni, vagyis tudnék,de inkább nem. És volt egy céges vacsora is, ez volt az első olyan összejövetel, amin jól is éreztem magam. Volt korábban egy csapatépítő hétvége a Mátrában, az úgy a középiskolai osztálykirándulásokat idézte, de egyszer az évben elviselhető volt.

Írtam tavaly ilyenkor, hogy mik a céljaim idénre...az utazás pipa, hát a kevesebb evés, több mozgás nem sikerült, és nem tudom, hogy törődőbb lettem-e magammal és másokkal szemben, mint korábban, Jövőre szeretnék új hobbit, ez ideális esetben a hastánc lesz, amit  már régóta szeretnék kipróbálni, csak korábban már elvették a kedvem a társastánccal, szóval ez egy újabb gátlás lenne, amit legyőzhetnék. Újra szeretnék találkozni a párommal, illetve jó lenne egy végleges megoldás a távolság problémára, és az is, ha kiderülne, hogy tényleg van-e jövőnk. El kéne döntenem, azt is, hogy mit szeretnék kezdeni az életemmel, vagy egy teljesen más nézőpontot felvenni, hogy ne is törődjek az ilyen aggasztó kérdésekkel, csak éljek ahogy sikerül és csak próbáljak boldog lenni...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése