24 ?!

Most akkor mi van a blogollal? Megszűnik vagy nem? Lehettek volna olyan jófejek, hogy időben lekapcsolják, miután mindenki elköltözött és megsiratta, így meg ki tudja meddig megy még ez a vegetálás... Szerintem érdemelt volna annyit az oldal, hogy méltósággal "távozzon".

Ezt a bejegyzést tegnap kezdtem el írni, mert eléggé feszült voltam és azt hittem a jó kis naplóterápia majd beválik, aztán elkezdtem szédülni is és inkább lefeküdtem aludni. Mára ismét pozitívabb vagyok, úgy is vehetjük, hogy itt az alkalom, hogy megnézzek 4356 filmet és kiolvassak 2635 könyvet, mert hát van mit bepótolni. Eddig olyan lineáris volt az életem, egyik suli után jött a másik, nem kellett gondolkodnom, hogy hova tovább, most pedig mintha elfogyott volna az út és nem tudom, merre menjek. Kicsit úgy vagyok vele, mint Sylvia Plath főhőse az Üvegbúrában, hogy lehetne belőlem akárki, és pont ezért végül nem lesz belőlem senki se, de öngyilkos talán nem leszek, legalábbis még néhány évig biztosan nem.

Próbálkozok az ismerkedéssel is, és lehet, hogy részben emiatt is feszült vagyok, de nehéz elmagyaráznom, hogy pontosan miért. Nem okoz gondot, hogy elbeszélgessek emberekkel, akár komoly, akár komolytalan témákról, csak túlságosan is ügyelek az öt lépés távolságra, amolyan elzárt kis szigetnek érzem magam, és nem tudnak hatni rám. Nem tudom, hogy ez a rosszabb, vagy mikor szűrő nélkül engedem be az ingereket, de bárcsak lenne egy arany középút.

Ha nagyon nem tudok mit kezdeni a magányérzettel, nekiállok streameket bambulni, ez kb tavaly októbertől lett szokásom. Érdekelt egy játék és így akartam többet megtudni róla, majd azt vettem észre, hogy nem is a játék miatt nézem, hanem mert megkedveltem az illetőket és érdekel, mi van velük. Sőt, voltak olyan napjaim, amikor az jelentette az állandóságot, hogy este megnézem, mit ökörködik xy a haverjaival, mintha kicsit a részese lehetnék. Vagy bekapcsolom takarítás közben, vagy mikor az ágyban olvasok, és akkor olyan, mintha a volt barátomat hallanám, ahogy játszik és beszél a csapattársaihoz. Hogy utáltam olyankor, mert nem tudtam a kiabálástól tanulni, meg kb semmit se csinálni...Aztán kocka lettem én is.

Lehet segítene rajtam, ha kimozdulnék a lakásból, például elmehetnék venni ruhákat, hogy jobb kedvem legyen és nagyobb önbizalmam. Csak amikor ott vagyok, rájövök, hogy nem szeretnék magamra költeni. Ráadásul bérletet is vennem kéne, de úgy hallottam, hogy újabban a diákigazolványt is elkérik a vásárláskor. Ha ez így van, akkor megszívtam, mivel érvénytelen diákkal utazom, és úgy terveztem, hogy ezt a szokásomat 30 éves koromig megtartom. Eddig még senki se kételkedett a diák mivoltomban, de ha csak 4 havonta buknék le, nekem már akkor is megérte. Vicces, hogy pont most találták ezt ki.