25

Akartam már írni előbb is, csak nem tűnnek olyan fontosnak a mostanában velem történő dolgok, meg nem is annyira áll össze a mondandóm. Eddig minden blogomnál eljött az a pont, mikor nehézkessé vált az írás, nem azért, mert félnék, hogy valami ismerős rámtalál, vagy mert törölni akarom, csak úgy érzem, hogy sok már belőlem. 
Az utóbbi néhány napom jobban telt, mint a többi, sikerült valamennyire összeszednem magam, bár az ilyesmit nem szeretem elkiabálni. Elintéztem 1-2 dolgot, amiket hónapok óta csak halasztgatok. Még februárban írtam, hogy anyám ragaszkodik hozzá, hogy menjek el egy ismerősének az ismerőséhez, aki mint kiderült nem parapszichológus, hanem mentálhigiénés tanácsadó. Hát én jegeltem a témát, de azóta folyamatosan ezzel nyaggatott, úgyhogy az ő lelki békéje érdekében tegnap elmentem. Azt hittem, hogy ez majd egy nagy pozitív élmény lesz, és hosszasan fogok itt mesélni róla, de legszívesebben az egész tegnapot törölném az emlékezetemből. Kezdődött a szokásos bénázással, amit utálok magamban, hogy ha új helyre megyek, akkor nagy eséllyel eltévedek. Hiába néztem meg a térképen, jegyeztem meg az utcaneveket a környéken, sikerült máshol kilyukadnom, még szerencse, hogy találtam valakit, akinél volt térkép, arrggh de utálom ezt. De legalább nem azzal voltam elfoglalva, hogy milyen lesz egy idegennek magamról mesélni. Maga a konzultáció eléggé felzaklatott, nem hiába vártam egy napot, hogy írjak róla, de még most is csak negatív érzéseim vannak ezzel kapcsolatosan. Sok téma felmerült, én pedig mondtam és mondtam, és ilyenkor azért jólesett volna, ha a végén ő is mond valamit, bármit, de így csak annyi történt, hogy felszakítottunk néhány sebet, amik miatt még most is pocsékul érzem magam. Nem éreztem megkönnyebbülést, hogy kiadtam magamból, inkább felidegesített, hogy valakivel tök feleslegesen megosztottam a dolgaimat és még pénzt is kért érte. Nekem sokkal többet használ, ha ide írom le a bajaimat, még akkor is, ha főleg idegenek olvasnak és nem kapok visszajelzést, egyszerűen ez megnyugtatóbb, mint beszélni róla, és még ingyen is van. Most próbálok arra koncentrálni, hogy két napja még semmi bajom nem volt, de még bosszant, és nem tudok nem arra gondolni, hogy a pozitívabb időszakaimban csak becsapom magam, mert mindig rá kell jönnöm, hogy nem olyan vagyok, amilyennek látom magam, és talán soha nem is leszek, ez az egész élet egy rémálom, felesleges küzdelem, sose leszek megfelelő se magamnak, se másoknak, és ez idővel csak egyre rosszabb lesz. Nah, többet se megyek ilyen "tanácsadókhoz".