.

Nem megy úgy az írás, mint korábban, vagy eddig se ment és most jövök rá...Sok dolog lenne, amit ki kéne adnom magamból és nem csak munkahellyel kapcsolatosakat, de nem megy...Már zúg a fejem az egésztől, de nem tudom normálisan megfogalmazni, így meg semmi értelmét nem látom...

Jó rég írtam már ide, ami nálam azt jelenti, hogy minden rendben van. Az utóbbi pár hétben már azt is megkockáztatom, hogy boldog voltam, mindössze azért, mert nem rágódtam a múlton és nem agyaltam a jövőképemen. Csak szépen belefeledkeztem a munkába, igyekeztem jobb lenni, és jobb is vagyok napról napra, ennyi pedig egyelőre elég, hogy jól érezzem magamat. Pár napja azonban kezd kibukni valami, és már kétszer megkíséreltem, hogy írok róla, csak a hirtelen blogbejegyzéseknek a legtöbbször törlés a vége, de most már ki fogom bökni végre. Legalábbis azt, ami a munkahelyi dolgokat illeti.

Először is meg kell említenem valamit, amiről nem esett itt szó, mert annyira rosszul érintett lelkileg, hogy inkább el akartam felejteni...nem mintha ez menne, de legalább nem akartam megörökíteni itt blogon. Ez még az előző munkahelyemhez kapcsolódik, ahol párban kellett dolgoznunk és sima adatrögzítés volt a feladatunk, a fizetést teljesítmény alapján kaptuk. A kolléganőm diktálta az adatokat folyamatosan, én pedig megállás nélkül írtam, alig tartottunk szünetet, és a szék se volt a legjobb. Ennek az lett az eredménye, hogy minden nap majd' szétrobbant a fejem, a végére le is betegedtem, ami félig ráment a gerincemre is, kb egy hétig feküdtem, alig tudtam ülni, és reméltem, hogy nem lett komolyabb bajom. Tehát én úgy érzem, hogy megtettem minden tőlem telhetőt, sőt még annál is többet. Talán utolsó előtti héten történt az, hogy a kolléganőmet félrehívták beszélni, és mint kiderült, meghosszabbították a szerződését (fél hónapot csak, de a fizetés mértékéhez képest azért nem elhanyagolható), az enyémet pedig nem. Mai napig nem értem, hogy mi alapján választották őt, és még az ő igazságérzetét is bosszantotta, hogy akkor legalább mindketten maradhattunk volna, mert ez így... gáz. Csak arra tudok gondolni, hogy ő szimpatikusabb volt, mert nyitottabb, és a sörözésre is elment - nem úgy, mint én -, de ezek olyan dolgok, amin nem tudok változtatni, és ha ez alapján választanak munkaerőt, akkor engem nem fognak soha sehova felvenni. Valami más oka is lehet, hogy ennyire mélyen érintett, mert olyan ismerős már ez a visszautasítottság érzés,  csak főleg magánéletben volt jellemző és valamennyire végigkíséri az életemet. Olyan, mintha elindulnék felfelé, kezdeném élvezni, hogy sikert érek el, vagy, hogy szeretve vagyok, erre valaki erővel letaszít, és rájövök, hogy bizonyos dolgok nekem nem járnak, hiába is erőlködök. Szeretnék én másmilyen lenni, megadnék bármit, hogy ne ilyen legyek, hogy szerethetőbb legyek, és bárcsak újrakezdhetném jobb tulajdonságokkal...

Ma olyan deja vu-m támadt, és félek, hogy megint hasonló fog történni a jelenlegi munkahelyen. Van egy kolléganő, akit nehezemre esik elviselni a stílusa miatt, már két olyan alkalom volt, hogy legszívesebben felpofoztam volna, majd bizonyos idő után rájövök, hogy talán csak jófej akart lenni és én értelmeztem rosszul, de valahogy jobban érezném magam nélküle. Ő az a típus, aki tudja, hogyan kell benyalni mindenkinek, és ma fél füllel meghallottam, hogy a csoportvezető tanácsokat osztogat neki, mert hogy saját magára emlékezteti, és a végén félre is hívta beszélni...na itt jött a deja vu érzés. Az utóbbi napokban tényleg kezdtem már megkedvelni az egész munkahelyet, annyira, hogy bánnám már, ha nem maradhatnék, de ettől az érzéstől már ösztönösen igyekszem minél jobban eltávolodni, és keresni az okokat, hogy miért is lenne jobb, ha nem vennének fel. Már kb meg is győztem magam, amikor engem is hívtak elbeszélgetésre, és mint kiderült, én is benne vagyok a kalapban, és hogy mennyire hasonlítok a másik lányra. Na mármost ennek örülnöm kéne, hogy a csoportvezető szeretne velem (is) dolgozni, de önkéntelenül is arra gondolok, hogy ha választani kell majd kettőnk közül, akkor tuti ő lesz a befutó a tenyérbemászó stílusa miatt. Szóval most össze vagyok zavarodva, és olyan tompa lelki fájdalmam van, mintha már meg is történt volna az, amitől félek. Egy rakás szarnak érzem magam, mert nem leszek sose olyan kedves és közvetlen és már az se érdekel, ha nem kellek, csak hadd legyek már túl rajta, és hadd menekülhessek el a világ végére.

lolz

tegnap kapott az iroda egy e-mailt a főnöktől (akinél interjúztam)..volt kb 3 oldal, amolyan kampány eligazítás. hát én ezt eddig úgy fogtam fel, hogy jóval több lesz az ügyfél és ennyi, de ő úgy állította be, mint egy hűdenagy eventet. volt benne pozitív és negatív ösztönzés egyaránt. lesznek majd hónap dolgozói, akik pénzt kapnak, meg különböző díjak, pl kampány felfedezettje, leglelkesebbje, meg még néhány, már nem emlékszem. a legkedvesebb és legbunkóbb ügyfél kategóriában lehet beküldözgetni leveleket, és minden héten lesz egy mókamester, aki viccet fog küldeni nekünk, hogy valamelyest oldódjon a stressz. és a kedvenc részem...aki két napig nem teljesíti a kiírt mennyiséget, az egy napra beül a call centerbe. :)))))) itt egy kicsit végem volt. én, az introvertált, szocfób, fogadjam a hívásokat, úgy, hogy egyébként utálok telefonálni, meg általában beszélni is, mert nem tudok.. a kimenő hívásokkal még csak-csak elbánok, bár azok se mindig egyszerűek, de legalább ott általában tudom, mire számíthatok, és amíg kicsöng, fejben össze tudom rakni a mondandóm. úgyhogy félek ettől, de ugyanakkor kíváncsivá is tesz. egyszer azért kipróbálnám, de nem kényszerből, hanem mert épp bevállalós kedvű vagyok, és nem teljes napra, hanem csak pár órára. de mivel a napi teljesítendő feladatot emberileg lehetetlen teljesíteni, még úgy se, ha nem megyek haza, ezért lelkileg fel kell készülnöm rá. főleg, hogy tegnap egy teljes órára leállt a rendszer, de csak nálam...ez pedig a legbosszantóbb dolog, ami ott velem történhet. égek a vágytól, hogy dolgozhassak, de nem tudok, mert még mindig nem töltött be az oldal...kicsit elő is jöttek azok az érzések, amiket interjú után megfogalmaztam itt, de az is bennem van, hogy itt az alkalom, hogy végre történjen valami, ami nyomot hagyhat bennem, és amitől változhatok..akár még jó irányba is. most ez az utóbbi az erősebb és nagyon remélem, hogy ki fog tartani az egész hátralevő időszakban, amíg itt dolgozom. egyébként nem akarom elkiabálni, de tényleg tetszik, amit csinálunk. jó érzés, ha meg tudok oldani egy-egy bonyolultabb ügyet egyedül, kár, hogy még mindig sok az olyan, ahol tanácstalan vagyok. nem fogom nagyon bánni, ha túlórázni kell, elvégre most úgysincs magánéletem, meg valahogy kicsit magaménak is érzem ezt az egészet. úgy értve, hogy szeretném is, hogy menjen a szekér, minden kész legyen időben, és sikeresek legyünk. szóval kíváncsian várom a következő hónapot. :)

rübíííííííííííí

már két napja próbálkozok a bejegyzéssel, csak annyi mindent kéne írni, hogy a felénél elfáradok, és inkább törlöm az egészet. most már csak azért se fogom.
a munka első hete a betanításról szólt...elmondták, hogy mi fán terem a biztosítás és kaptunk jó sok tanulnivalót is hozzá. minden nap írtuk a teszteket, ez a része még jó is volt, mert értettem mindent és 90-100% között sikerültek. aztán jött az, hogy leültettek a géphez, és tessék, csináld... persze a gyakorlatban rengeteg kérdés felmerül, és ritka, hogy minden papírforma szerint megy. az is sok időbe telik, mire rájövök, hogy mi az ábra, de a következő lépésben sajnos többnyire bizonytalan vagyok. általában egy ember van, aki körbejár és segít, ha kell, csak jelenleg 12-en vagyunk újak, és mindig mindenkinek van kérdése...de ma pl fél napig nem volt velünk senki, és már én is kezdem kínosnak érezni, hogy mindig van kérdésem, de nem szeretnék semmit elrontani, így meg baromi lassan haladok. tegnap kiosztották, hogy ki mivel fog foglalkozni a következő hónapban, a rettegett kampányidőszakban. talán nem kellett volna annyira strébernek lenni a tesztíráskor, mert nagyon nem mókás, amiket kapok. a legelső ügynél egy féloldalas térképet kellett rajzolnom, hogy ki mikor hova kötött, majd egy sor telefonálás után, kb egy órám is ráment, mire megoldottam. ma kihirdették az elvárt napi mennyiséget, ami nálam 180 db-ot jelent, ezzel csak annyi a probléma, hogy jelen állás szerint 40-et tudok csinálni úgy, hogy az ebédszünetemet ki se veszem rendesen. ettől mondjuk tartottam, hogy lassú leszek, mert alapból is lassúcska vagyok, meg bizonytalan, és félek, hogy ha gyorsítok a tempón, akkor csúnya hibákat fogok elkövetni. bár már az is haladás lenne, ha nem blokkolnék le rögtön az első nehézség láttán, de nincs még bennem rutin, hiába tudom elméletben, valahogy nem jön a megoldás, vagy nem egyértelmű...és bosszant a lassúságom, meg, hogy nem tudok önállóan dolgozni. úgy tűnik, a többieknek jobban megy, holott lehet, ők csak egyszerűbb feladatokat kaptak, pl a mellettem ülő folyton tőlem kérdezi a dolgokat, van amit kb minden nap  megkérdez. nekem ez olyan felüdülés szokott lenni, hogy nem a saját dolgommal kell foglalkozni, de sajnos ezzel is csak megy az idő. a telefonálgatástól féltem eleinte, de már kezdek hozzászokni, ma pl rendesen beégtem egy biztosító előtt. :) van egy exceltábla, amiben az elérhetőségek vannak, és nem kattintottam bele, ezért nem jött fel megjegyzésként, hogy bizonyos néven és kóddal kell bejelentkezni. mivel nem tudtam a kódot, mondtam, hogy majd visszahívom, persze saját néven már bemutatkoztam, így nem mondhattam utólag se, hogy másvalaki vagyok, de azért szerencsére segített. egyébként nem érzem magam rosszul ezen a munkahelyen..jó a légkör, jófejek az emberek, nincsenek bennem olyan félelmek, mint az előző helyen, és a beilleszkedés is egy fokkal jobban sikerült. kíváncsi vagyok, hogy fogok 180-at csinálni naponta...én az egészet úgy fogom fel, hogy tanulni vagyok itt, tart ameddig tart, a fizetés amúgyis nevetségesen alacsony, ezért nem fog érdekelni, ha elküldenek a próbaidő lejárta után, ami valószínűleg meg fog történni, mert mi másért vettek volna fel 12 embert, minthogy végigzúzzuk a kampányt olcsó munkaerőként. én meg kihasználom, hogy tanulhatok, és legyőzhetek pár gátlást. ami aggaszt, hogy nap végére eléggé fáj a fejem  és szerintem már most romlott fél dioptriát a szemem. így hét közben munka után teljesen használhatatlan vagyok, kb csak eszek, és alszok, a hétvégék meg felértékelődnek, és egy csomó dolgot csinálnék, legfőképpen könyveket olvasnék, filmeket néznék, és megint rákattantam a courserára. azt vettem észre, hogy alig kommunikálok valakivel, de nem is hiányzik, ez most ilyen.

Ohh myy godddd

Napok óta nyűgös vagyok, nem tudok magammal mit kezdeni, és azt hiszem, legalábbis remélem, hogy most tetőzik. Rég éreztem ilyet, de most tényleg jó lenne valaki, aki megnyugtatna, elűzné minden félelmem és hasonló mesebeli dolgokat művelne velem. Legszívesebben csak átölelném és bőgnék, vagy eszelősen kacagnék, esetleg a kettőt egyszerre, holott nem történt még semmi, ami indokolná, csak érzem, hogy közeledik a veszély, előre stresszelek már minden miatt. Ez ilyen ösztönszerű reakció, mert egyébként nem gondolok semmi olyanra, próbálom lekötni magam ezzel-azzal, kevés sikerrel. Úgy érzem, hogy a szépen lezárt kis burkomat fogják felfeszíteni erővel, és félek, hogy sokat fogok sérülni, kiderülnek a legrosszabb dolgok rólam, amiken talán változtatni se tudok, és még csak megvédeni se tudom magam. Máskor olyan bátran tudok hozzáállni az ilyesmihez, mintha csak egy lecke lenne, egy szükséges eljárás, hogy táguljon a komfortzónám, és életképesebb legyek. Csak teljesen más elképzelésem van arról, hogy bizonyos helyzetekben mit tennék, és mi az, amit tényleg meg is teszek.

Lett megint munkám, bár nem lelkesedek érte annyira, mint az előzőért. Ez is valószínűleg csak átmeneti lesz, és jóval többet kell majd gürcölni jóval kevesebb fizetésért (bár előzőleg szerintem el lettem kényeztetve, és ez a mostani áll közelebb a magyar valósághoz). Ez volt az első olyan alkalom, hogy azért szurkoltam, hogy ne kapjam meg az állást, mert már az interjú emlékétől görcsbe áll a gyomrom, szerintem bele fogok halni a stresszbe.
Pont egy hete akadt a kezembe egy levél, egy alapítványtól, nem vagyok az az adakozós típus, főleg azért, mert nem tudom lekövetni, hogy tényleg oda kerül-e a pénzem, ahova szánom. A lényeg, hogy megfogalmazódott bennem, hogy ha a közeljövőben találok munkát, akkor adakozok valamennyit. Jelentkeztem egy (!) darab hirdetésre, olyanra, amilyenekre eddig is, sose még csak sablonválaszt se kaptam ezekre, de ezúttal érdekesmód még aznap felhívtak, másnap csoportos interjú, a héten pedig voltam a cégnél második körös interjún. Szerintem nem ment olyan jól, többször belezavarodtam a mondandómba, és a hr-es se volt túl szimpatikus. A lényeg, hogy itt pörögni, kommunikálni kell, és rengeteget tanulni. Reméltem, hogy látja rajtam, hogy nem én vagyok a megfelelő személy, még rendes tapasztalatom sincs, beszélni se tudok normálisan, erre wtf ma hívnak, hogy megkaptam az állást....  Próbálok arra gondolni, hogy csak pár hónap, ennyit kibírok, és nagyon remélem, hogy a tél majd februártól kezdődik, mert ha bekapcsolom a konvektort, onnantól nem fogok tudni aludni se. Addig meg szórakoztat a felettem lakó a hajnal háromig tartó járkálásával, bútortologatásával és mindenféle kotorászásával. Ajj, bárcsak lenne most itt valaki velem, aki két szóval meg tud nyugtatni, érdekes, fel se tűnik, hogy egyedül vagyok, ha nincs ilyen "veszélyhelyzet". Majd hétfőtől jövök ide rinyálni. Vagy elkezdek több metált hallgatni.

!!

Nos, vége a munkának, én pedig tartozom egy hosszabb beszámolóval. Fura, vártam is, hogy vége legyen már, ugyanakkor rossz érzés, ha belegondolok, hogy ez volt az utolsó nap, nem járkálhatok többé a hosszú folyosókon, és az emberekkel se találkozok többet. Nem számítottam rá, hogy így lesz vége, hogy ebéd után el kell jönnöm, mert annyira szarul voltam. Még nevettünk rajta, hogy pont 2000-et csináltam, és biztos jelzett a szervezetem, hogy mikor kell megállni...aztán otthagytam őket, mintha egy sima munkanap lett volna, merthogy úgyis látjuk még egymást, mindegy, nem akarom túldramatizálni, csak ha véget ér valami, ami egy kicsit is jó volt, akkor mindig előjön ez az érzés. Mindenesetre majd ha közeledik a világvége, és szükség lesz tüzelőre, akkor tudom, hova kell menni...

Az elmúlt két hétben a társaság egy része (állítólag a jobbik fele) át lett helyezve. Kevesebbet kellett lépcsőzni, kényelmesebbek voltak a székek és a munka jellegén is érezhető volt, hogy közelebb kerültünk a tápláléklánc csúcsához. Igazi detektívmunka volt, épületeket meg mindenféle titokzatos létesítményeket kellett beazonosítani, és vártam, hogy mikor fogok álmomban is google streetview-ben lépegetni, de csak a végtelen-soros exceltábla köszönt vissza, az is talán egyszer. Az egyéni teljesítményekben elég nagy különbségek voltak, ahogy hallottam, van, aki nem tudta teljesíteni a mennyiséget és van, akit meg nem fognak tudni kifizetni.. Én múlt héten elég rossz anyagot kaptam, pár napja viszont rám mosolygott a szerencse, duplázni viszont nem sikerült ezúttal, csak majdnem.

A múlt hét amúgy is szar volt.... történt valami, amitől két napig teljesen elborult az agyam, nincs kedvem részletezni, ha már egyszer túl vagyok rajta, csak ma is felhozta valaki, hogy szerinte is igazságtalan volt velem szemben, én meg próbáltam okokat keresni, hogy miért történhetett így, biztos rosszul jött ki a lépés, mint ahogy már olyan sokszor, és csak utólag derült ki, hogy mindaz amit feltételeztem téves, így ezt se akarom túlságosan forszírozni. Mondhatni kaptam egy kis ízelítőt abból "ahogyan a dolgok működnek", de remélhetőleg nem mindenhol... Viszont fejlődőképes vagyok, mert utána megjött az eszem, és inkább nem vágtam magam alatt a fát azzal, hogy az önérzetemre hallgatok, mint ahogy az már korábban előfordult...Például amikor visszavártak a szakmai gyakos helyről, csak képtelen voltam elviselni a főnökömet, ezért nem mentem. Így a párkapcsolat és a suli mellett a munkalehetőséget is elcsesztem év elején, mert három a magyar igazság. Szóval most félretettem a sérelmemet és azt néztem, hogy nekem mi a jó, így várhatok, hogy lesz-e folytatása, nem számítok rá, max kellemes meglepetés érhet.
A másik dolog, hogy valaki rendesen átvágott múlt héten, erről sincs mit mondani, az én hibám, kellett nekem megbízni benne, csak a tanulópénz ne lenne olyan sok, amit egy-egy ballépésem okoz... A többi igazán már említésre se méltó, apró dolgok, amik összeadódtak és picit besokalltam, továbbá hosszú évek után ismét megtapasztalhatom, milyen betegnek lenni...ami lassan már egy hete tart. Ennek az lett az eredménye, hogy teljesen immunis lettem minden hatásra ami ér, leszarok mindent, csak az érdekel, hogy legyen elég zsepi a közelemben és néha kapjak levegőt. Így az is előfordult, hogy olyan dolgokat tettem meg, amik egyébként nem mentek volna, szimplán mert nem volt erőm akadályokat görgetni magam elé, az egyébként valósnak tűnő, mindennapi dolgokhoz kapcsolódó félelmeim és gátlásaim mintha teljesen eltűntek volna. Azzal, hogy láthatóan szarul vagyok, az emberek talán nem is várnak el sokat, és én se magamtól, ezáltal valahogy mégis sokkal jobban teljesítek minden téren. Hiába döglődöm fizikailag, a lelkem mintha felszabadult volna, bárcsak menne ez betegség nélkül is...