2014. augusztus 11., hétfő

Nincs cím :P

Megtaláltam a viszonylag veszélytelen módját, hogy vonaton is indokolatlanul olcsóbban utazzak, igaz csak pár száz forinttal, de sok kicsi sokra megy. Később lehet, hogy majd emelem a tétet, de még élénken bennem él az előző bkv-s lebukásom. Eszembe jutott, hogy egy régi barátom egyszer pesten találta magát pénz nélkül, éjjeli vonattal jött haza, és végig a wc-ben rettegett a lebukástól, de megúszta. Idáig nem hinném, hogy elmegyek, de biztos felemelő érzés lehetett leszállni arról a vonatról...

Írt kb 1 hete a volt barátom, és teljesen véletlen vettem észre, mert már alig használom azt az e-mail címet (más platformon el tudott volna érni azonnal is). Először örültem neki, ám miután láttam, hogy mennyi hülyeséget sikerült összesűrítenie három sorba, már kevésbé. Nem is válaszoltam még, bár eszembe jut minden este, hogy mit kellene, de nem jön olyan verzió, ami ne lenne kicsit is cinikus vagy sértő. Fura így, hogy hosszú ideje nem beszéltünk, és már teljesen kikerültem a bűvköréből, nem tudom, hogyan értsem, és már nem akarok semmiféle mentséget felhozni, mint például, hogy nem tudja, milyen módon közelítsen felém ennyi idő után, vagy, hogy ez egyféle védekező mechanizmus. Bennem van az inger, hogy szépen kijavítsam a téveszméit, ugyanakkor le is szarom, nincs kedvem játszmázni. Sok dolog van, amit nem mondhattam el neki, mert nem erőssége az őszinte kommunikáció, legyen az bármilyen formában adagolva, inkább gyűjtsük a sérelmeket amíg el nem hidegülünk végleg. Ha ez a kapcsolat alatt így működött, akkor most se lehet másként ezért feleslegesnek is érzem, kábé abból állna a beszélgetés, hogy kinek mennyivel lett jobb, hogy külön vagyunk. Nem is vagyok túlzottan kíváncsi rá, bár rosszul esik ezt leírni, talán csak most épp nincs fölös energiám rá. Lehet, idővel jobb lesz, de most nem akarok tudni róla. Minden sorban volt valami hülyeség, de a vége idegesít a legjobban. Azt írja, hogy ha nem válaszolok, az is rendben van, ő megérti. Vette a fáradságot, hogy írjon nekem, abban a reményben, hogy válaszolok is, de azért az se érdekli, ha nem teszem. Neki aztán mindegy. Megérti. Leszarja. Mindegy mit csinálok, ő úgyse sérül, és ezt muszáj le is írni. Szerintem válaszoltam volna, ha őszintén érdeklődik, és nem vág a fejemhez hülyeségeket és viselkedik úgy, mintha nem is éltünk volna együtt három évig.

Unalomból elkezdtem öngyilkosjelölteknek írkálni gyakorin, és kaptam jó visszajelzéseket. Jó lenne azt hinni, hogy egy ember is akad, akinek sikerült kicsit átkonvertálni a nézőpontját, legalább akkor én se éltem hiába. Nemrégiben kaptam meg az értékelésemet, azóta abbahagytam a tevékenységem, ugyanis 100%, és nincs kedvem lerontani, szerintem a csúcson kell abbahagyni. A kérdéseim miatt viszont már kétszer is kaptam figyelmeztetést, pedig nekem úgy tűnt, ez az a hely, ahol megkérdezhetem azt, amit máshol nem mernék, de ezek szerint nem.

A mosógépben megtaláltam az elveszett egértappancsom. Annyira szerencsés vagyok.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése