!!

Nos, vége a munkának, én pedig tartozom egy hosszabb beszámolóval. Fura, vártam is, hogy vége legyen már, ugyanakkor rossz érzés, ha belegondolok, hogy ez volt az utolsó nap, nem járkálhatok többé a hosszú folyosókon, és az emberekkel se találkozok többet. Nem számítottam rá, hogy így lesz vége, hogy ebéd után el kell jönnöm, mert annyira szarul voltam. Még nevettünk rajta, hogy pont 2000-et csináltam, és biztos jelzett a szervezetem, hogy mikor kell megállni...aztán otthagytam őket, mintha egy sima munkanap lett volna, merthogy úgyis látjuk még egymást, mindegy, nem akarom túldramatizálni, csak ha véget ér valami, ami egy kicsit is jó volt, akkor mindig előjön ez az érzés. Mindenesetre majd ha közeledik a világvége, és szükség lesz tüzelőre, akkor tudom, hova kell menni...

Az elmúlt két hétben a társaság egy része (állítólag a jobbik fele) át lett helyezve. Kevesebbet kellett lépcsőzni, kényelmesebbek voltak a székek és a munka jellegén is érezhető volt, hogy közelebb kerültünk a tápláléklánc csúcsához. Igazi detektívmunka volt, épületeket meg mindenféle titokzatos létesítményeket kellett beazonosítani, és vártam, hogy mikor fogok álmomban is google streetview-ben lépegetni, de csak a végtelen-soros exceltábla köszönt vissza, az is talán egyszer. Az egyéni teljesítményekben elég nagy különbségek voltak, ahogy hallottam, van, aki nem tudta teljesíteni a mennyiséget és van, akit meg nem fognak tudni kifizetni.. Én múlt héten elég rossz anyagot kaptam, pár napja viszont rám mosolygott a szerencse, duplázni viszont nem sikerült ezúttal, csak majdnem.

A múlt hét amúgy is szar volt.... történt valami, amitől két napig teljesen elborult az agyam, nincs kedvem részletezni, ha már egyszer túl vagyok rajta, csak ma is felhozta valaki, hogy szerinte is igazságtalan volt velem szemben, én meg próbáltam okokat keresni, hogy miért történhetett így, biztos rosszul jött ki a lépés, mint ahogy már olyan sokszor, és csak utólag derült ki, hogy mindaz amit feltételeztem téves, így ezt se akarom túlságosan forszírozni. Mondhatni kaptam egy kis ízelítőt abból "ahogyan a dolgok működnek", de remélhetőleg nem mindenhol... Viszont fejlődőképes vagyok, mert utána megjött az eszem, és inkább nem vágtam magam alatt a fát azzal, hogy az önérzetemre hallgatok, mint ahogy az már korábban előfordult...Például amikor visszavártak a szakmai gyakos helyről, csak képtelen voltam elviselni a főnökömet, ezért nem mentem. Így a párkapcsolat és a suli mellett a munkalehetőséget is elcsesztem év elején, mert három a magyar igazság. Szóval most félretettem a sérelmemet és azt néztem, hogy nekem mi a jó, így várhatok, hogy lesz-e folytatása, nem számítok rá, max kellemes meglepetés érhet.
A másik dolog, hogy valaki rendesen átvágott múlt héten, erről sincs mit mondani, az én hibám, kellett nekem megbízni benne, csak a tanulópénz ne lenne olyan sok, amit egy-egy ballépésem okoz... A többi igazán már említésre se méltó, apró dolgok, amik összeadódtak és picit besokalltam, továbbá hosszú évek után ismét megtapasztalhatom, milyen betegnek lenni...ami lassan már egy hete tart. Ennek az lett az eredménye, hogy teljesen immunis lettem minden hatásra ami ér, leszarok mindent, csak az érdekel, hogy legyen elég zsepi a közelemben és néha kapjak levegőt. Így az is előfordult, hogy olyan dolgokat tettem meg, amik egyébként nem mentek volna, szimplán mert nem volt erőm akadályokat görgetni magam elé, az egyébként valósnak tűnő, mindennapi dolgokhoz kapcsolódó félelmeim és gátlásaim mintha teljesen eltűntek volna. Azzal, hogy láthatóan szarul vagyok, az emberek talán nem is várnak el sokat, és én se magamtól, ezáltal valahogy mégis sokkal jobban teljesítek minden téren. Hiába döglődöm fizikailag, a lelkem mintha felszabadult volna, bárcsak menne ez betegség nélkül is...

Fail

Bűntudatom van egy kihagyott lehetőség miatt... Valószínűleg úgyse éreztem volna jól magam, de bosszant nagyon, mert szerintem ott kellene lennem, meg kellett volna próbálnom. Olyan rossz, hogy időnként teljesen hülyeségekbe simán belemegyek, mert "miért ne", de ha hívnak valahová, akkor rögtön előjön a szociális fóbiám, félek a társasági élettől, mert annyi apró cikis dolog történik velem, amin mások talán pillanatok alatt túllépnek, vagy el tudják kerülni, de én hosszú ideig rágódok azon, hogy bizonyos dolgokat jól mondtam, vagy csináltam-e, olyan idegen lett ez a terep, és ha így folytatom, akkor az is marad... Pedig ezeket az embereket még kedvelem is, csak ők ezt bizonyára nem tudják, mert (egyelőre) nem tudom kimutatni. Két hét után jutottam el oda, hogy meg merek szólítani valakit, és valószínűleg hónapok kellenének ahhoz, hogy rájöjjenek, hogy én tulajdonképpen jófej vagyok és humoros is tudok lenni időnként, nem csak olyan szótlan és magának való. Mindig időbe telik, amíg feloldódom, legyen az bármilyen társaság, valahogy fenyegetésként élem meg, ha beszélni kell, vagy ha beszélnek hozzám és fel kéne fogni, különben el leszek könyvelve hülyének és ez idegileg elég fárasztó tud lenni, pláne, hogy ilyenkor tüntetőleg szeret még jobban belassulni az agyam, remek ördögi kör. Nem tudom, hogy lesz-e még ilyen, és ha igen, akkor fognak-e ismét hívni engem is, annyira bosszant, hogy ilyen vagyok, legszívesebben elásnám magam jó mélyre. Itt kéne most megfogadnom, hogy ezentúl, ha valaki hív valahová, és épp nem haldoklom, AKKOR MEGYEK... de valószínűleg nem tudnám úgyse betartani.

THIS IS SPARTAAA

Ha a közelmúltban olyasmit írtam volna, hogy fáradt vagyok és agyhalott, akkor az semmi ahhoz képest ahogy tegnap voltam, de még ma se vagyok jól, fáj az egész hátam és szét akar robbanni a fejem. Felébredtem szokás szerint 7-kor, nem tudtam megmozdulni, feküdtem délig, de még most se érzem, hogy élnék.
Ez a munkahely kissé arra az időszakra emlékeztet, amikor kihívásként éltem a meg a fősulit, mindig jobban és jobban akartam teljesíteni, mert kíváncsi voltam, hogy vajon képes vagyok-e rá, és jó érzés volt, hogy ha valamibe energiát fektetek, akkor az sikerül is. Az már szinte természetes, hogy az emberek a fejüket fogják, mikor elhaladnak mellettünk és látják, milyen gyorsan haladunk, az egyik srác időnként odajön hibát keresni, de eddig még nem talált, szerintem azt hiszi, hogy botok vagyunk. Eddig olyan 200-230 környékén mindig hazamentünk, de tegnap meg akartuk mutatni, hogy tudunk mi ennél többet is, kitaláltuk, hogy meg se állunk 300-ig, és a végére nagy betűkkel kiírjuk, hogy "THIS IS SPARTAA!" A projekt sikerült is úgy munkaidő vége előtt 1 órával, de abban megegyeztünk, hogy ebből nem csinálunk rendszert. Mikor pakoltunk össze, pont arra járt a főnökünk, neki az első reakciója egy őszinte "aztakurva" volt, és vagy 10 percig ki volt akadva, meg milyen szerencse, hogy nem a mi teljesítményünk alapján állapították meg, hogy a napi reális mennyiség az 100.
Annyira jó lenne, ha valami csoda folytán felvennének állandóra, mondjuk egy kicsit változatosabb munkakörbe, ezt nem hiszem, hogy túl sokáig tudnám csinálni, legalábbis ebben a tempóban, csak annyira tetszik a hely, szeretek bejárni és jófejek az emberek is. Kiderült, hogy a munkatársnőm és a barátja (aki szintén ott dolgozik) szeretik az online játékokat, de kb a fél társaság kocka, az alap, hogy mindenki LoL-ozik, CS-zik, vagy más, népszerű játékkal játszik, volt, hogy az egyik raktáros srác Dead Island-es pólóban jött dolgozni, szóval nem érzem, hogy kilógnék, és kedvem is lett újra mindenfélével játszani, csak mire hazaérek már teljes a koncentrációhiány és semmit se akarok, csak vízszintesben lenni. Nem is tudom, mi segítene most rajtam, talán egy csontkovács ismerős, aki házhoz jön, vagy egy erős kezű masszőrsrác, vagy ha a nap másik felét is átalszom, pedig akartam volna vásárolni ma, meg elméletileg találkozóm is lenne, de kétlem, hogy ez egy eseménydús nap lesz.

csak úgy

izék

Ezt a bejegyzést már tegnap elkezdtem írni, csak bealudtam és most is bágyadt vagyok, szerintem elkaptam munkatársam betegségét, de majd úgyis kialszom. Szóval a munkahelyen jól elvagyok, tetszik, főleg, hogy olyan laza mindenki. Dolgoztam már hasonló munkakörben, ott lesték minden mozdulatomat, meg hogy mikor megyek ki, elég idegesítő volt, feszengtem végig, kicsit féltem, hogy majd itt is ez lesz, mert az eligazításon mondták, hogy minden szünetet megszabnak, de szerencsére ránk van bízva. Ez volt most a 4. napom, de eddig csak egyszer maradtunk munkaidő végéig. Csütörtökön eléggé belehúztunk, fájt is a nyakam és a hátam rendesen, ezért megkérdeztük a felügyelőket, hogy 200-nál hazamehetünk-e, ők rávágták rögtön, hogy igen, úgyhogy 1 órával a hivatalos munkaidő vége előtt befejeztük...pénteken már ők kérdezték, hogy nem akarunk-e már hazamenni, ma pedig 2 órával előbb jöttünk el, és ismét meglett a 200. Megy ez, csak kicsit zsong a fejem, de érzem, hogy jó hatással van rám a munka meg hogy emberek között vagyok.

Azt hittem, majd jót fog tenni a hétvégi pihenés egyedül, de rámtört valami iszonyú rossz kedv, aminek az okát sem tudom, azt hittem, hogy a munkával helyrebillen minden. A jól ismert elszigeteltség érzés, senkihez se tartozás, örök, sötét magány blablabla... Van néhány ember az életemben, egy kezemen meg tudom számolni hányan vannak, akiket valamiért közelebb éreztem magamhoz, megálmodtam, ha volt velük valami és hasonlók, csak már alig beszélek velük, szép lassan eltűnnek (vagy már el is tűntek) és ez olyan fájó. Múlt héten zsinórban háromszor álmodtam valakivel, olyan volt, mintha akart volna valamit közölni, de csak körözött felettem, mint egy keselyű, annyit tudtam, hogy ott van és figyel engem. Ha az álmok értelmét próbálom fejtegetni, szerintem nem jutok előrébb, max csak még jobban túldimenzionálom azt, amire talán figyelnem se kéne. Csak utálom azt az érzést, hogy talán tehetnék valakiért valamit, de túl makacs vagyok kezdeményezni, és a végén úgyis kiderülne, hogy ez nem jelent semmit, máshogy kéne, vagy talán inkább sehogy. Ezért nem szeretem az ilyen álmokat, mindenféle megérzéseket, hogy ki mikor fog engem felkeresni és mit fog mondani, mert lehet az egészet csak képzelem és nincsen semmi lelki kapcsolat, csak egy nagyon egyoldalú érzékenység a másik felé, amit a racionálisabb énemnek nehéz feldolgozni.

Épp vásároltam, mikor eszembe jutott ez, hogy ha mások mindenféle, számomra érthetetlen jeleket küldözgetnek felém, akkor vajon azt érzi-e valaki, hogy épp szarul vagyok és jólesne egy kis figyelem? Aztán beugrott, hogy exem (a volt barátom előtti illető) szokott pont ilyenkor keresni, csak gondoltam a múltkori után el fog telni legalább egy év, amilyen szépen mi elváltunk. Eléggé kikerekedett a szemem, mikor hazaértem és megláttam tőle az üzenetet (4 hónapja beszéltünk utoljára)...Felhívott és 4 órát beszéltünk, kiment Angliába 2 hónapja, sokat mesélt, én meg teljesen kiakadtam az egész sztorin, hogy csak így fogta magát és belevágott az ismeretlenbe, és vannak már kinti céljai és szépen alakulgatnak a dolgai...Elég durva változáson ment át mióta legutóbb beszéltünk, és csak ámulok és bámulok. Többször mondogatta, hogy gondoljam meg, ha itthon nem találom a helyem, akkor ő kint szívesen lát és segítene mindenben. Tőle függetlenül is megfordult már a fejemben, hogy ez a mostani magányos-kilátástalan élethelyzet nem az élet végét, hanem egy új kezdetét is jelenthetné, ha már tényleg eljutok oda, hogy nem veszíthetek semmit. Csak még mindig vannak félelmeim magammal kapcsolatosan, hogy lennék-e elég talpraesett és erős ott a sok idegen között, ismeretlen helyen és nem akarnék-e egy hét után sírva hazajönni, de azért elültette a bogarat a fülemben.

Ide meg kívánkozna valami befejezésféle, lezárógondolat, vagy akármi, de nem jut eszembe semmi, csak hogy a felettem lakó már megint mászkál a 200 kilójával, de az is lehet, hogy elefántot tart, bár a hangokból inkább kétlábú lényre gondolnék aki mindenféle fura dolgot csinál, inkább meg se akarom tudni.

Agyhalál

Tegnap este sajnos nem sikerült aludnom, hiába ittam nyugiteát és vettem be két nyugibogyót. Nem foglalkoztatott, hogy mi lesz, hogy lesz, csak tudat alatt sajnos szeretem néha megszívatni magam, hogy ha tudom, hogy másnap korán kell kelni és jó lenne észnél lenni, akkor fix, hogy nem jön az álom. Totál le vagyok fáradva, úgyhogy megpróbálom gyorsan leírni mi volt, nehogy itt felpörögjek és ma se aludjak. 

Jó korán beértem, beszélgettem pár leendő munkatárssal, aztán volt szerződésírás, eligazítás. Különféle 70-es évekbeli tervrajzokról kell rögzíteni az adatokat, kb azóta ki se nyitották őket, úgyhogy egész nap tüsszögünk és köhögünk a portól és elég meleg is van. Párban kell dolgozni, én egy tök pörgős csajt fogtam ki, így tudtunk haladni nem is akárhogy. Ahhoz, hogy megkapjuk a beígért fizut, napi 100-at kell megcsinálni, de megnyugtattak, hogy az első pár napban nem gáz, ha nem érjük el. Nos, nekünk 119 sikerült, úgy, hogy reggeli eligazítás stb-vel elment kb 1 óra, és az első pár órában még volt kis bénázás. Nem lenne rossz, ha tudnánk tartani a tempót a dupla fizuért, ami azért mégiscsak váó ilyen munkáért, még ha a tüdőnk meg is telik porral. Viszont teljesen hulla vagyok, és volt is egy mélypont a végefelé, mikor a 101-et lol-nak néztük mindketten és nem értettük az okát, még jó, hogy rákérdeztünk. ;D 

Gyakrabban kéne emberek közé mennem, úgy rémlett, hogy jobbak a szociális skilljeim, vagy csak jobbnak hiszem magam fejben, közben rá kell jönnöm, hogy milyen kis béna vagyok. Mármint megvan bennem a szándék, hogy kedves, figyelmes, stb legyek, de nem mindig jön úgy ki, és bár többnyire értem, miről van szó, mégis hülyeség jön ki a számon. Ja és utálom a saját hangomat, főleg ha fáradt vagyok.