2014. március 12., szerda

Interjú

Holnap lesz egy állásinterjúm és úgy érzem magam, mint valami nyamvadt vizsga előtt, amire természetesen nem készültem, csak utolsó percben próbálok összekaparni némi tudást. Csak a vizsgáim ennek ellenére is sikerültek, magamat eladni viszont nehéz ügy. Hajlamos vagyok néha túlságosan őszinte lenni, és ez nem mindig vezet jóra, még az interjúk során sem. Nem mintha sokat számítana, csak olyan sokmindent elcseszek mostanában, legalább lenne valami, amit nem. Kaptam 8 oldalnyi kérdéssort angolul, hogy mire számítsak, és hát...az agyam eldobom. Kár, hogy nem mentem erre a kéthetente esedékes, álláskeresőknek tartott szeánszra, ott biztos elmondták volna, hogy milyen válaszokat várnak bizonyos már-már magánjellegűnek mondható kérdésekre. Fura, hogy így egyedül vagyok, és akár beszélhetek is magamban, ezért elkezdtem angolul beszélni, hogy szokjam valamennyire. Elkezdtem válaszolgatni a kérdésekre, de egy idő után teljesen hülyeségeket mondtam, és mindegyik kérdésre született valami trollkodós válasz. A baj csak az, hogy a 8 oldalból 7-tel abszolút nem tudok mit kezdeni, mert munkát illetően még nem voltam olyan helyzetben, az meg mégiscsak gáz lenne, ha azt fejteném ki, hogyan vezettem egy mmorpg-s raidcsapatot a győzelembe.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése