2014. július 30., szerda

So sweet

Olyan most az agyam, mint egy cukorgyár. Termelődik folyamatosan a boldogság-cukorka és szétárad az egész testemben. Tetőtől talpig érzem magamban ezt az édes masszát, és ilyenkor fényesebben süt a nap, jobban érzem az ízeket, és az egész létezés olyan könnyed és boldog....lenne, ha nem lennék egy zombi az alváshiánytól. Olyan hirtelen jött és olyan tömény, szeretném, ha legalább egy kicsit kontrollálni tudnám, mert a végén meghalok túladagolásban. Annyira hülye vagyok.
Találtam egy zugot, ahol figyelnek rám és úgy érzem, szeretve vagyok. Nem kell hatalmas dologra gondolni, sőt, ez inkább... a szokásos menekülős önbecsapás felé húz, mégis úgy kapkodom fel a szeretetmorzsákat, mint valami éhenkórász. És elég nekem ennyi, annyira, hogy már szinte fáj a fejem az édes érzéstől és egy hétig bírnám alvás nélkül. Csak a szemem ne akarna kifolyni.
Úgy húzott magához, mint egy mágnes, nem tudtam, hogy miért vagyok ott, csak leblokkolva figyeltem, amíg a rabjává nem váltam teljesen. Mindig is szerettem volna tartozni valahová vagy valakihez, ez a vágy az egész életemet átitatja, keresem mindig az olyan társaságot, ahonnan nem lógok ki és elfogadnak, annak ellenére, hogy elég szűkszavú vagyok, nehezen nyílok meg. A legtöbb esetben észre se vesznek, ez az alapeset, amit megszoktam már, és nagyon tudja simogatni a lelkem, ha másképp történik...
Nem tudom, mások hogy vannak ezzel, talán csak simán adják magukat és megosztják ami épp a fejükben van, de vajon átérzik-e néha egy-egy pillanatra, hogy részei egy nagyobb egésznek?  Hogy minden megnyilatkozásuk egy új szín a palettán, és hogy mindenki szavának megvan a maga helye és fontossága, mert így lesz a sok különböző színből egy szép festmény? Vajon hányan érzik néha, hogy elmosódnak a határok, hogy többé nem vagy egy magányos sziget, hanem csak a "mi" létezik? Szerintem ez az egyik legszebb érzés, és bár történhet sok minden, amitől egy idő után hazugságnak érzem, csak egy saját kreálmánynak, amitől ideig-óráig jobb nekem, de mégis, a legnagyobb igazságnak tűnik amíg tart.
Lehet, hogy buta vagyok és naiv, mégis úgy gondolom, ez kevés jó tulajdonságaim egyike, hogy teljesen őszintén és tiszta szívvel tudok rajongani azokért akik szándékosan, vagy akár véletlen is kinyitják egy időre a börtönajtómat. Szerintem akkor lesz igazán végem, ha ezt a tulajdonságot teljesen kiölték belőlem.






1 megjegyzés: