Én és a változások...nos, nem jövünk ki túl jól. Még ha sejtem is valahol, hogy az én érdekemet szolgálják, érzelmileg szinte mindig megsínylem. Ha dönteni kell, ott elsősorban az érzelmek dominálnak, talán ez az oka, amiért nem is tartok sehol, de hoztam már nagy döntést kizárólag észérvekre alapozva, máig bánom, mert borzalmasan érzem magam miatta. Most is van változás a küszöbön, elméletileg a kezemben a döntés lehetősége, gyakorlatilag el lett döntve helyettem. Biztos mindenki helyeselné, meg bíztatna, ha az észérveket tekintjük, csak ne akarnék valamiért meghalni a fájdalomtól, hogy így történik. Talán nem olyan szörnyű, mint amilyennek tűnik, talán lesz köztes megoldás, ami nekem is jó, nem tudom, csak azt, hogy most rettentő sötéten látom a helyzetet és csak gyűlnek a negatív érzéseim.
Miért olyan nehéz? Ezen agyalok már mióta. Hiszen most nem mennek jól a dolgok, és a változással kapok egy esélyt, hogy jobb legyen. Vagy ki tudja, de legalább megpróbálnám. Igyekszem erre gondolni, meg hogy ez úgyis csak egy állóvíz amiben most vagyok, és biztos jó lesz az bárhogy is lesz, és ki kell lépni a komfort zónából, hogy fejlődni tudjak, és megannyi okos gondolat, ami csak eszembe jut, bárcsak elnyomnák az érzéseket végre.
Lehet, hogy a félelmem egy régebbi dologból gyökerezik, ami balul sikerült, és kigyulladtak a vészjelzők, hogy talán nem kéne újra. Vajon megtörténne ismét ugyanaz? El tudnám viselni, ha igen? Ez emberekkel kapcsolatosan is feljön időnként, amikor szegény nem tehet semmiről, csak véletlen fájó pontot érintett, és tudom is ésszel, hányadán állunk, mégis egy részem legszívesebben tüzet okádna, hogy érezzen valamit ő is ebből a pokolból. Olyat nem tudok úgyse, de vicces lenne.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése