Ma olyan jó kedvvel ébredtem, hogy minden undoromat legyőzve ellátogattam imádott iskolámba. Arról hosszasan tudnék merengeni, hogy mik is váltották ki ezt az érzést, hiszen megtesznek mindent, hogy LÁTSZÓLAG remek és kifizetődő hely legyen. Mindig olyan érzésem van, hogy ide jár az ország krémje, belőlük lesznek a következő valóvilág-hősök, vagy egyéb, indokolatlanul elhíresült celebek. Annyira sokat adnak a külsőségekre, a látszatra, és annyira ragaszkodnak apró, ámde "pozíciójukat" meghatározó dolgokhoz, hogy időnként nem tudom eldönteni, hogy főiskolán vagyok-e vagy óvodában. Én egy percig se éreztem, hogy közéjük tartoznék, kizárólag csak az órák miatt jártam be, és mivel hidegen hagytak ezek a gyerekes hatalmi harcok, nem sok vizet zavartam. Csak ugye egy ilyen helyen nehéz ezt teljesen elkerülni, így történt, hogy egy alkalommal gyakorlatilag meg akartak ölni, mert rossz helyre ültem le.  Azt még valahol megértem, hogy foglalják egymásnak a helyeket, mert 90 percet nehéz lehet úgy kibírni, hogy nincs kivel pofázni, csak ez épp egy gyakorlati óra volt, ráadásul mindig ott is ültem, és olyan arrongáns stílusa volt a csajnak, hogy én bizony fel nem keltem onnan. Hát azt a hisztit amit levágott minden ovis megirigyelné, és már bent volt a tanár is, de ő még mindig ordibált és csapkodott, majd drámaian távozott. Azt hittem a barátja majd leönti hideg vízzel, vagy valami, de ez a szerencsétlen képes volt megvárni óra után és fenyegetni meg mindennek lehordani. Én meg mosolyogva próbáltam megnyugtatni, mert átérezni nem tudtam a problémáját, erre persze mégjobban bepöccent, és ha nem lettek volna szemtanúi a műsornak, biztos, hogy meg is ütött volna. Következménye nem lett végül, csak annyi, hogy átrakták őket másik csoportba, de szerintem ez nem olyan egyedi eset itt, és valamelyest tükrözi az értelmi színvonalt...

Olyan érdekes volt hazafelé az ég; egyik oldalon szikrázó napsütés, másfelől szinte fekete felhők és ettől a kettősségtől rámtört valami kellemes nyugodtság, majd megszólalt egy jó zene a rádióban, és ennyi már elég is volt, hogy boldog legyek. Majdcsak megtanulok én értékelni mindent.