igyekszek tenni róla, hogy jobb legyen a helyzet, és eljutottam addig, hogy a fő gond nem az egyedüllét. a baj az, hogy meg kell változnom. nem vagyok jó így. régebben is éreztem ezt, egy ideig sikerült is másmilyennek lenni, aztán elfáradtam és visszasüllyedtem a kiindulóhelyzetbe. nem tudom, hogy lehetséges-e a változás, és ha igen, akkor nem késtem-e el vele. az ezen való gondolkodás meg persze energiát vesz el, sőt most konkrétan gyomoridegem van bizonyos rám váró dolgoktól. mondhatni magasról indultam, nagy elvárásokkal, jó tanulmányi eredményekkel, aztán szép lassan rájöttem, hogy ebben a világban nem érek semmit. hiába 1-1 jobb periódus, mindig rá kell jönnöm erre. tudom, biztos vannak, akiknek sokkal rosszabb ezért-azért-amazért. látszólag. amúgy meg szeretnék abban hinni, hogy mindenkinek megvan a saját eszköztára, hogy megoldja a feladatait és senki nem kap többet, mint amennyit elbír. ez az egyik dolog, ami erőt ad. a másik meg, ha belegondolok, eddig ha igazán akartam valamit, akkor azt mindig elértem - a belső vívódásaim ellenére. tehát lehet, csak jobban kéne akarni. a harmadik dolog pedig nem más, mint a sors. régebben sokkal egyértelműbb volt, hogy épp merre terelget, sokkal gyakrabban éreztem, hogy "jó helyen vagyok, jó időben". később már nem akartam elfogadni, hogy egy külső erő irányítja az életemet, holott a néha-néha előforduló, különös "véletlenek" mindig hatással voltak rám. jó lenne megint rátalálni egy ösvényre, elegem van már ebből a bolyongásból. annyira szeretném...