új lakás, új élet..?

nem gondoltam, hogy az első éjszaka ennyire nehéz lesz (és azt se, hogy ilyen sokáig fogok várni az első bejegyzéssel). elment a net, a tévé alapból szar, maradt volna az olvasás vagy alvás, ha nem kellett volna a felettem lakók bulizását hallgatnom...valahogy rámtört a magány, az elhagyatottság és a kétségbeesés. ezt akartam már egy ideje, hogy egyedül legyek, és most, hogy itt van, nem tudom értékelni. nem tudtam, hogy ennyire szar lesz, hogy még csak lefoglalni se tudom magam, mert teljesen az érzelmeim rabja lettem. pörögtek a képek előttem, az elmúlt 3 és fél év, dolgok amik történtek, és amik már soha nem történhetnek meg. mit meg nem adtam volna, hogy valaki ott horkoljon mellettem, hogy anyázzon, ha veszít a lövöldözős játékban, és megannyi apró mozzanatot, ami tulajdonképpen nekem zavaró volt. 3 és fél év alatt én senkivel se barátkoztam, teljesen befordultam, és nagyon nehéz lesz megváltoznom, de muszáj lesz. most engedtem el az utolsó kapaszkodómat és csak zuhanok és zuhanok...az járt a fejemben előtte is, hogy ezzel a lépéssel vagy sikerül megállnom a helyem és normális ember módjára folytatni az életem, vagy kb elúszott az utolsó esélyem rá. én az előbbiben reménykedem, de mindig jönnek olyan hülyeségeim, amikre nem számítok pl. ez a túlzott érzelmesség, ami lebénít. már-már vissza akarnám csinálni az egészet, mert biztonságban voltam, volt aki átölelt és megnyugtatott, nem voltam egyedül. más szempontból viszont kidobott időnek érzem az elmúlt éveket. úgy eltelt, hogy nem voltam sehol, nem ismertem meg senkit, nem tapasztaltam semmit, még az is lehet, hogy visszafejlődtem, ami a kommunikációmat illeti...egy kis burok volt, ahogy az ezt megelőző évek is, és már igencsak ideje lenne felnőni...